március 2016

22
már

MikroVoks rendszer használatát tanulják a jövő közszolgái

Gyakorlatorientált képzések a Közszolgálati Egyetem ÁKK szakán: A MikroVoks rendszeren alapuló képzések 2016 februárjától indultak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Március 19-én cégünk vezérigazgatója Amberger Árpád tartott jó hangulatú, színes előadást. A „Közigazgatási informatikai és információs rendszerek I.” című tantárgy keretein belül a közigazgatás-szervező alapszak összes hallgatója áttekintést kap a döntéstámogató rendszer működéséről. A „Csoportos döntéstámogató – elektronikus közgyűlési rendszerek” című

Bővebben..

17
már

3 fontos dolog, amire figyelnünk kell ügyfélhívó-rendszer vásárlásakor

  3 fontos dolog, amire figyeljünk ügyfélhívó-rendszer vásárlásakor!   Nézzük meg működés közben! Amennyiben egy ügyfélszolgálat előtt türelmetlen ügyfelek állnak sorban, ott valami nem jól működik. Gyanúra ad okot, ha a vadonatúj rendszert, már második hete nem tudják beüzemelni, de az is, ha agyon van ragasztgatva feliratokkal az ügyfélszolgálat.  – Győződjünk meg arról, hogy a választott rendszer a gyakorlatban is

Bővebben..

5
már

Globomax a felsőoktatásért

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás keretén belül, januárban egy korszerű elektronikus közgyűlési rendszert adtunk át Államtudományi és Közigazgatási Karnak. MikroVoks rendszerünket a közigazgatás döntéshozatali folyamatainak oktatásához biztosítjuk. A számítógép laborban telepítésre került rendszer döntéshozatali testületek munkáját támogatja. A MikroVoks szakági sztenderd a hazai önkormányzatok területén. 22 megyei jogú város, 18 megyei közgyűlés, 23 fővárosi kerület és 110 egyéb

Bővebben..